A szlovák nyelvtörvény végrehajtási utasításának tervezetét bírálta az Európai Parlamentben Bauer Edit. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának EP képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogszabály, amely december 16-án szerepel a pozsonyi kormány napirendjén, egyértelműen megsérti a kisebbségek nyelvhasználati jogait.
Csökkenteni kellene a fejlett világ húsfogyasztását, mert ez jelentősen hozzájárulna a globális felmelegedés elleni küzdelemhez. Ennek a gondolatnak a jegyében rendezett konferenciát az Európai Parlament, amelyen neves szakértőkön kívül a jó ügy mellett kampányoló ex-Beatles tag Paul McCartney is részt vett.
A december elsején hatályba lépő Lisszaboni Szerződés gyakorlatilag megduplázza az Európai Parlament hatalmát. Mostantól ugyanis jóval több területen lesz szükséges a képviselők egyetértése az uniós döntések meghozatalakor. A döntés folyamata egyébként a tagállamok alkotta tanácsban egyszerűsödik: elegendő lesz a döntéshez, ha a szavazatok összesítésekor a tagországok 55 százaléka elfogad egy új törvényt, amennyiben lélekszámuk eléri az unió népességének 65 százalékát.
A hatóságok csak törvényes eljárás után, bírósági döntéssel korlátozhatják az internethasználatot. Ez áll az Európai Parlamentben elfogadott uniós távközlési jogszabálycsomagban. A harmadik olvasatban, hosszas egyeztetés után jóváhagyott szöveg nagyobb versenyt teremt a szolgáltatók között, ami az árak csökkentésével szolgálja a fogyasztók érdekeit. Az világhálóhoz való hozzáférésről egyébként első alkalommal beszél úgy egy jogszabály, hogy azt az alapvető jogok közé tartozónak tekinti.
Temesvártól Brüsszelig. Ez volt a címe annak a konferenciának, amelyet az Európai Parlamentben rendeztek a romániai forradalom huszadik évfordulóján. A helyszín nem véletlen, Tőkés László, az RMDSZ európai parlamenti képviselője 1989-ben a forradalom vitathatatlanul emblematikus alakja, túlzás nélkül főszereplője volt.
Szerbia, Macedónia és Montenegró vízummentességet kap az Európai Uniótól karácsonyra. Az „ajándékot” már megszavazta az Európai Parlament, és a végleges döntést is meghozzák a bel- és igazságügy miniszterek – várhatóan november végén. A vízummentesség – amely a három hónapig terjedő utazásokra vonatkozik – december 19-től lép majd hatályba.
Decembertől hatályba léphet az unió működését megújító Lisszaboni Szerződés. Mivel a dokumentum két új tisztséget is létrehoz: az Európai Unió elnökét és a külpolitikai főképviselőt, a tagállamok november 19-én rendkívüli csúcsértekezletet tartanak, hogy megegyezzenek arról, kiket is választanak meg az új posztokra.
Csehország megkapta az Európai Uniótól, amit kért. Ha Vaclav Klaus aláírja a Lisszaboni Szerződést, kimaradhatnak a szerződés részét képező emberi jogi charta hatálya alól. Vagyis, hamarosan megkezdődhet az unió intézményeinek reformja, ami miatt egyébként a Lisszaboni Szerződést a leginkább sürgették. De kérdés azért még maradt: hiszen a cseh alkotmánybíróság sem mondta még ki a végső szót, és a cseh mentesség elkerülhetetlen ratifikációja is hozhat még meglepetéseket.
Csehül áll az Európai Unió. Áll, és a csehek miatt áll, hiszen Vaclav Klaus államfő aláírásán múlik, hogy az EU jövőbeni működése egyszerűbb, gyorsabb, hatékonyabb lehet-e. A cseh elnök ugyanis attól tart, hogy az uniót megreformáló Lisszaboni Szerződés szerződés részét képező Alapjogi Charta - az emberi jogok uniós dokumentuma - jogalapot szolgáltathat arra, hogy az úgynevezett Benes-dekrétumok alapján perek sokasága induljon az Európai Bíróságon. Ezért Vaclav Klaus azt kérné, hogy Prága kimaradhasson a Charta hatálya alól. Egyebek mellett ez is szerepel majd az unió őszi csúcsértekezletének napirendjén.
Az Európai Unióban több jogszabály is védi a légiutasok jogait. Pontosan meghatározták, mi jár az utasnak késés, vagy járattörlés esetén, szigorú szabályozás vonatkozik az internetes jegyeladásra, valamint a fogyatékkal élők és idősek utazására. Papíron. A gyakorlatban sajnos mindez gyakran nem érvényesül. Az Európai Parlament legutóbb azt vizsgálta, hogy a csődbe jutott légitársaságok utasainak kárpótlására milyen megoldást lehetne találni. 2000 óta ugyanis 80 légifuvarozó ment csődbe Európában.